A Proli Jazz Kvartett Tóth Sándor szaxofonos és Kerek Norbert zongorista közös zenéléséből indult. Ők ketten egy hajón, a Karib-tengeren játszottak először együtt. Hozzájuk csatlakozott Joubert Flóra dobos és Vajdovich Árpád nagybőgős, kinek helyét 2024 nyarától Frey György basszusgitáros vette át.
Néhány közös zenélés után kiderült, hogy ezt a zenekart mindegyikőjük komolyan tudná venni… És akkor elkezdték komolyan venni. Persze csak annyira, hogy megmaradjon a közös játék öröme és szabadsága.

Zenei világuk a ’60-’70-es évek blues, rock zenéjéből indult. Azt a hatást, hogy itt nőttek fel a szocialista Európában, mások által meghatározott keretek közötti kultúrában, nem tudják a zenéjükből kiiktatni.

A nyugati irányzatoktól a magyar valóságon át hidat építeni a kelet-európai zenéhez: ez a proli jazz.

1996-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zene művészeti Egyetem Jazz-tanszakán. Pályafutása során szinte az összes ismert magyar jazz zenésszel játszott, számos jazz és popzenei lemezen közreműködött és rendszeresen fellép klubokban, fesztiválokon.

1996-tól Pege Aladár jazzbőgős kvartettjév el több CD-t is készített, turnékon és számos jazzfesztiválon részt vett, emellett funky és pop zenekarokkal is elkezdett közreműködni, valamint a Ladánybene 27 reggae zenekar szólistája lett. Szabadúszóként számos színházi, jazz és egyéb produkciókban folyamatosan dolgozott.

2000 májusában Sárik Péter zongoristával megalakította a Jazzpression együttest, ami egyedülállóan népszerû lett a jazz műfaján belül; a zenekar első lemeze megkapta a Magyar Rádió eMeRTon díját, ezután 2006-ig még további két lemezt készítettek és rengeteg koncertet adtak itthon és külföldön egyaránt.

Eközben szólistaként folyamatosan dolgozott Bródy Jánossal, Tolcsvay Lászlóval, a Quimby zenekarral, Török Ádámmal és még rengeteg is mert hazai előadóval.

2010-ben megjelent önálló szólólemeze Playing My Own Stuff címmel, amelyet Szappanos Györggyel (bass) Nagy Jánossal (p) Mogyoró Kornéllal (perc) és Eichenger Tiborral (g) készített.

2011-ben külföldre költözött, ahol rengeteg zenésszel találkozott és folyamatosan fejlesztette tudását.

2019-óta a Quimby zenekar állandó vendég zenésze, rendszeresen fellép az Eichinger-Tóth quartettel, valamint létrehozta a Proli Jazz Kvartett formációt.

Zenei tanulmányait a gyöngyösi Pátzay János Zeneiskolában kezdte megalapozni.

2004-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen jazz-zongora szakon.

Ezután régi iskolájában, a Pátzay János Zeneiskolában kezdett tanítani. Ebben az időszakban több klasszikus és jazz formációban is részt vett.

2011-ben külföldi vizekre evezve a P&O Cruises társaságnál az Azura Band tagja volt. A következő években sok hajón megfordult különböző zenekarokban.

2014-ben, a hazatérés után Budapesten folytatta a tanítást a Rácz Aladár Zeneiskolában, ahol jelenleg is dolgozik.

2020-ban megalakult a Kiss +4 zenekar, amelynek mai napig tagja.

Ezen kívül rendszeresen játszik a budapesti Mezzo étteremben, valamint a mátraházai Ózon Hotelben.

Kiss Llászló (az URH és az Európa Kiadó alapítótagja és egykori basszusgitárosa) Vagy sehol című – 2022-ben megjelent – lemezén közreműködik.

Zenei tanulmányait 6 évesen kezdte.
Zongorázni és klarinétozni tanult.
1998-ban szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékén, basszus gitár szakon.

1995-től a Pomázi Zeneiskolában kezdett tanítani basszusgitárt és zenekari gyakorlatot. Ugyanebben az évben társaival megalakították a Tax Free zenekart, amellyel két – saját szerzeményekből álló – lemezt is felvettek. Számos klubban és fesztiválon megfordulnak itthon és külföldön is.

2001-ben megalakította a Freeport zenekart, amelynek 2003 szeptemberében jelent meg első lemeze.

2001 óta a Police Big Band tagja.

2004-2007-ig a Jazzpression zenekar tagja volt, mellyel 2004-ben eMeRTon-díjat kapott az „Év jazzegyüttese” kategóriában. A Jazzpression zenekar feloszlása után a Sárik Péter trió tagja lett, mellyel két lemezt készítettek.

2009-ben zeneművészeti tevékenységének elismeréseként, kortárs zeneművek bemutatásáért Artisjus-díjat kapott.

Zeneszerzőként, hangszerelőként és sessionzenészként is számos pop és jazzformáció
közreműködője (Bródy János, Somló Tamás, Rapülők, Malek Andrea, Tomsits Rudolf,  Trans-formation, stb.).

Első szólólemeze 2016-ban jelent meg, a második 2018-ban.

2008-tól 4 évig a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult, Németh Gábor tanítványaként. Időközben a Cherry Bomb zenekar tagjaként rengeteg klubban és fesztiválon játszott. Általuk ismerte meg leendő tanárát és mentorát, Szendőfi Pétert, aki a Kodolányi János Főiskola felé terelte, ahol rajta kívül, Baló István tartotta a főtárgy órákat.
Első év végén Nagy János Yancha – Erkel-díjas zeneszerző, jazz zongorista – elhívta a New Brand nevű zenekarába dobolni.

2015-ben ösztöndíjat nyert a The Collective School of Music 4 hetes intenzív kurzusára, New York-ba.

2016-ban Yancha elhívta a saját triójába (Nagy János Trió, tagja még Frankie Látó hegedűs). Ezzel a formációval számos klubban, fesztiválon léptek fel külföldön és belföldön, lemezeiken közreműködnek nemzetközi zenészek is (Vincent Mascart, Dominique Dipiazza, Mike Stern).

2019-ben került be ütőhangszeresként a Free Style Chamber Orchestra-ba, melynek megálmodója és alapítója szintén Nagy János Yancha, majd 2020-tól a Vázsonyi Quartett tagja, ahol szintén Nagy János a billentyűs.

2014-től Fekete Mária (zenei vezető, egyetemi adjunktus, főiskolai docens) kezei alatt közre működik különböző színházak (Karinthy Színház, Magyar Színház, Centrál Színház, József Attila Színház stb.) előadásaiban is.
2013 óta tanít a Vajda Péter Sóder vezette Budapesti Rocksuliban.

2022-ben elvégezte a Kodolányi János Egyetem féléves hangosító képzését.
Jelenleg több zenekarnak is adja a ritmust: Nagy János Trió, FSCO, Vázsonyi Quartett, NinShar Crescendo of the Sacred, Proli Jazz Kvartett.
Az évek folyamán beugróként játszott: InLine zenekar, Mrs.Colombo, Góbé, Köztársaság Bandája, Zanzibár.

Scroll to Top